Welcome, welcome! Nem bírtam már tovább várni, gondoltam feltolom a Prológust, csak hogy lássátok kivel/mivel van dolgotok. Rövid, tömör és bevezető jellegű. Egyenlőre pont megfelel, hiszen nem csaphatunk rögtön a közepébe.. Remélem azért csak felcsigázlak vele titeket, és ha így van nagyon is örülnék néhány kósza kommentnek. Nem szeretném tovább húzni a szót.
Isolde
Prologue
London,United Kingdom
Helena Aletha Westwood
Percek óta a tökéletes rúzsvonalat próbáltam meghúzni telt ajkaimon, mindeddig sikertelenül. A kezem szó szerint remegett az izgatottságtól, s ez a már annyira berögözött mozdulatsor sem ment. Bosszúsan nyúltam újabb törlőkendő után, hogy eltávolítsam a burgundi árnyalatot a nemkívánatos helyekről. A szobámban ültem, az öltözködő asztalom előtt, abban a csipkés kék ruhában, amit anya erőltetett rám pár perccel ezelőtt. Vörös tincseim a maguk egyszerű göndörségében ugrándoztak arcom körül, amint mérgelődve ráztam meg a fejemet. Nagy levegőt vettem, szembe néztem tükörképemmel, majd újra neki álltam a rúzsozásnak. A szemem sarkából olykor elkalandozva kifelé lestem az ablakomon, és azon gondolkodtam mi lenne, ha megszöknék azon keresztül.
Korábban már rengetegszer megtettem, amikor anya és apa nem akartak elengedni egy-egy buliba, vagy éppen randira egy olyan sráccal, aki nem felsőosztálybeli. Egy terebélyes diófa nyújtózkodott közvetlen a nagy ablakom előtt, amire könnyedén át tudtam volna mászni. Tudtam gyerekes gondolat, hogy megszökjek, mégis egyre vonzóbbá vált a percek múlásával. A kötelesség olyan dolog, amelynek senki sem tenne eleget a szíve szerint, de mégis áldozatot kell hozni érte. Ez esetben én vagyok az, aki az áldozatot hozza, holott apám érdeke a dolog.
Korábban már rengetegszer megtettem, amikor anya és apa nem akartak elengedni egy-egy buliba, vagy éppen randira egy olyan sráccal, aki nem felsőosztálybeli. Egy terebélyes diófa nyújtózkodott közvetlen a nagy ablakom előtt, amire könnyedén át tudtam volna mászni. Tudtam gyerekes gondolat, hogy megszökjek, mégis egyre vonzóbbá vált a percek múlásával. A kötelesség olyan dolog, amelynek senki sem tenne eleget a szíve szerint, de mégis áldozatot kell hozni érte. Ez esetben én vagyok az, aki az áldozatot hozza, holott apám érdeke a dolog.
Mégis én ígérem oda a kezem egy olyan férfinak, akit eddig csak kétszer láttam.. Halk kopogtatás szakította meg gondolataimat, majd rögtön ezután belépett anya, illatfelhőbe burkolózva a szobámba. Bekúszott orromba az a tipikus friss jázmin illata, amely mindig körül lengte őt. Felpillantottam rá a tükörben, és igyekeztem nem olyan arcot vágni, mint aki citromba harapott.
- Drágám, csodálatosan nézel ki!– méregetett miközben beljebb sasszézott a helyiségbe. – Na, ne vágjál ilyen savanyú arcot! Ez mégis csak az eljegyzési partid lesz. – amikor meglátta ténykedésemet, összevonta szemöldökét. - Add ide azt a rúzst Hel, úgy látom, hogy csak szétpacsmagolod az arcodon. – mielőtt akár megmukkanhattam volna, leült a mellettem levő puffra, és kezébe vette a rúzsomat. Másodpercek alatt tökéletes ívben kanyarintotta a számra, és büszkén nézte a művét.
A menekülést kihúzhattam a listámról, mert a következő pillanatban megragadott és kihúzott a szobámból, az én egyetlen biztonsági zónámból. Úgy viselkedett mint ahogy nekem kellett volna, teljesen ki volt bújva a bőréből, mintha percek múlva az ő kezén virítana majd gyémántgyűrű. Festett szőke haja tökéletes kontyba tűzve nyugodott tarkóján, halványzöld ruhája kiemelte darázsderekát, vékony hosszú lábai tökéletesen mutattak a fekete magas sarkújában. Ott álltunk egymás mellett a lépcső tetején, és senki nem mondta volna, meg hogy én a lánya vagyok. A vendégsereg felbámult ránk, mindenki egy pohár méregdrága pezsgőt tartott a kezében, arcukon abszolút közömbösséggel. Apa, és Dorian Connolly meg a szülei a lépcső alján várakoztak. Próbáltam egy elbűvölő mosolyt magamra erőltetni, amíg anya sürgetően a hátamat lökdöső kezei által elindultam lefelé a széles lépcsősoron. Úgy éreztem magamat, mint egy árucikk, amelyet éppen most mutatnak be a közérdemű előtt. Egyetlen hiba, vagy ballépés és nekem lőttek. A legnagyobb magabiztossággal értem el az utolsó lépcsőfokot, és megkönnyebbülten vettem levegőt amint apa mellé léptem.
- Mr. és Mrs. Connolly örvendek a találkozásnak. – mosolyogtam rájuk, és illemtudóan kezet ráztam velük.
- Helena, egyszerűen mesésen nézel ki. Már alig várom, hogy kiválasszuk az esküvői ruhádat. – csacsogott Mrs. Connolly, mintha már évek óta legjobb barátnők lennénk. Kissé előre sietett ezzel az esküvői ruha dologgal, legalábbis szerintem. De látszólag mindenkinek tetszett az ötlet, ugyanis helyeslően bólogattak. Pillantásom leendő vőlegényemre siklott, a jóképű Dorian-re, a Connolly olajcég várományosára. Arisztokratikus arcvonásai férfias külsőt kölcsönöztek neki, frissen vágott frizurája sokkal jobban tetszett, mint a korábbi hosszabb haja. Magas volt, talán egy fejjel magasabb nálam, és tartásából is látszott, hogy egy fegyelmezett fiatalember. Mélybarna szemeit az enyéimbe fúrta, amitől úgy éreztem, hogy teljesen belém lát. Jól állt neki a szmoking, bár kíváncsi lettem volna milyen, amikor sima farmert és pólót húz.
- Dorian. – üdvözöltem, s aligha tudtam volna több szót kinyögni, hiszen olyannyira zavarban voltam. Ő azonban úgy látszott, hogy teljesen ura önmagának, pontosan tudta mit, és hogyan kell tennie. Kezével a nadrágzsebébe nyúlt, és elővett egy kis dobozkát belőle. Már-már azt vártam, hogy térdre ereszkedik előttem, de mégsem tette. Csak közelebb lépett hozzám, tekintetével nem eresztve az szemeimet, és szabad kezével megfogta az enyémet.
- Nos, Miss. Westwood… Megtisztelne azzal, hogy a feleségem lesz? – kérdezte egészen közel hajolva hozzám. Visszanéztem azokba a csokoládébarna szemekbe, és elhatároztam, hogy nem adom magam olyan könnyen. Az ígéretemet megkapja, de a szívem talán örökre elnyeretlenül marad.
- Igen, Mr. Connolly. A válaszom igen.
- Igen, Mr. Connolly. A válaszom igen.
