2014. január 19., vasárnap

03. A jövőnk közös árnyalata

Üdvözletem drágák!
Hűha, kissé elnapolódott az új fejezet megjövetele. Ezért bocsánatot kérek, de cserébe egy szép hosszú, és izgi fejezetet kaptok. A részről csak annyit, hogy kezdenek beindulni az események a menyasszony és vőlegény részt vesz első kalandján, sőt az első apró kis veszekedés is színre lép. Nincs más dolgotok mint elolvasni a fejezetet, és a végén írni egy velős megjegyzést. Köszönöm azoknak akik végig követték az eddigi részeket, örülök hogy mellettem vagytok, és támogattok! 
Love you all, Isolde




A jövőnk közös árnyalata

Heartford, Ireland

Helena Westwood


Ha valaki egy héttel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy meg fogok itt őrülni, nyílván az illető arcába röhögtem volna. Most? Per pillanat a térdei elé hullva könyörögnék, hogy mentsen meg. Teljesen összezavarodva igyekeztem elhagyni a padlást, még arra a pár másodperce sem álltam, meg hogy felvegyem a cipőmet. Csak úgy, siettemben kaptam magamra, s amikor már jó messzire kerültem a déli toronytól, csak akkor lassítottam le. Bevallom vegyes érzelmek garmadája rohanta meg szívemet és elmémet is egyaránt. Mind a kettő szabadságra kívánkozott menni, ugyanis túl sok kérdés csáklyázta meg az agyamat jelképező csatahajót. Nem bírtam velük. Minden amit akartam, csak annyi volt, hogy megfeledkezzem a vihar-kék szempárról. Na meg a nagy és durva kezekről, amik olyan védelmezően kaptak utánam, és csúsztak derekam köré. Szellemként suhantam keresztül a kanyargós folyosókon, nem gondolva arra, hogy talán elveszhetek a hatalmas kastély falain belül. Mostanra már nem tartottam egyáltalán jó ötletnek a felfedező túrámat, és csak szidni tudtam magamat azért, mert nem maradtam ott a szobában. Ez a bunkó Tristan megint csak felidegesített, de most ráadásként még össze is zavart. Egy valamit megtanultam ott a tetőn. Ez a srác veszettül nehéz eset. Fogalmam sincs hogyan, de végül valahogy a szobám ajtaja előtt találtam magamat. Az ide utamat jótékony homály fedte, csak arra emlékeztem, hogy űzött vadként csörtettem keresztül az egész iskolán.
Hálát rebegve az isteneknek, kezemet a kilincsre csúsztattam és benyitottam a szobába. Meglepődve tapasztaltam, hogy valaki tartózkodik odabent ugyanis egy szőke hajú lány pattant fel az ágyról amint meghallotta az ajtó nyikorgását. Beljebb léptem, aztán becsuktam a szobaajtót, majd kissé szégyenlősen emeltem tekintetemet leendő szobatársamra. 
- Szia Helena, örülök hogy megismerhetlek. Az én nevem Victorie. – kezdte a bemutatkozást, mert szemmel láthatóan én túlságosan is zavarban voltam. Kedves gesztus volt ez tőle, főleg hogy külsőre úgy nézett ki, mint a legtöbb tini film gonosz főszereplőnője. Szőke hosszú haja, akár egy sampon reklámba is beleillet volna, kékes-szürke szemei pedig irigylésre méltóan jól mutattak mandulavágású szemgödrében. Tökéletes magassággal, és alakkal rendelkezett, s ne feledkezzünk meg a divathoz való érzékéről sem. Amint végig néztem rajta tudtam, hogy minden egyes ruhadarab, amit visel méregdrága, és mindet nagy gonddal válogatta össze. Na és ott van még a neve is, ami már alapból magában rejti a győztes szót. Első benyomásra tehát, egy üresfejű számító libának tűnt. De ahogy jobban elmerültem a kedves tekintetben, és a nyílt mosolyban rájöttem, hogy valóban nyílt és barátságos. Mindenféle hátsószándék nélkül.
 - Örvendek a találkozásnak. – köszöntem illedelmesen, és beljebb lépdeltem a szobába. Victorie kicsit összeráncolta szemöldökét csapzott kinézetem láttán, de hamar meg is feledkezett róla amint bőröndjeimre siklott a tekintete. 
- Abban mind ruha van? – kérdezte rácsodálkozva, s látni lehetett a rajongást a szemében.
 – Bocsáss meg, de egyszerűen odavagyok a divatért, és minden ezzel kapcsolatos dologért. Ha nem csal a szemem.. – itt egy pillanatra megállt és az öltözékemre mutatott. – te is szereted megválogatni, hogy mit veszel fel. – boldogan tapsolt egyet a levegőben, mint egy nyomatékosítva a következő mondatát. – Máris van bennünk egy közös dolog!
 A lány viselkedése segített abban, hogy kezdeti félénkségemet elhessegessem, és már őszinte mosollyal az arcomon léptem a csomagjaimhoz. Felemeltem a legnagyobb bőröndöt és nehézkesen az ágyra raktam. 
- Jó megállapítás. – bólintottam helyeslően miközben a cipzárért nyúltam. – Én is szeretem a divatot, na meg a csini ruhákat. Nyugodtan nézegesd meg őket. – ajánlottam fel rögtön, amint kinyitottam a csomagot. Minden ruhadarab gondosan elrendezve és összehajtogatva feküdt a helyén, még anyuval együtt helyeztük el őket a bőröndben. Victorie odalépett az ágyamhoz és mosolyogva helyet foglalt a matracon. Úgy nézett a ruháimra mintha a mennyország kapuját figyelné a messzi távolból. Először csak végigfuttatta tekintetét a drága holmikon, aztán óvatosan kivett egyet és kihajtogatva maga elé tartotta.
 - Ez gyönyörű. Honnan van? Még soha nem láttam ilyesmit. – kérdezte le sem véve tekintetét a kék szatén blúzról. Nem akartam elmondani, hogy anya tervezte, akit mindenki csak Lana L néven ismer a szakmában. Az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend a márkája, s főleg a pénzesebb körökben hódít. Ha Victorie tudná, hogy ő az édesanyám, talán a továbbiakban csak az ingyen cuccokért lógna velem. 
 - Öhm..apa hozta Párizsból. – hazudtam inkább, mire a lány csak vállat vont és már nyúlt is a következő ruha után… Néhány órával később Vic-el már felszabadultan beszélgettünk, úgy mintha ősidők óta barátok lennénk. Persze fontosabb témákat még nem érintettünk, de egyre jobban kezdtem megismerni, és nagyon is szimpatikus volt. Micsoda mázli, hogy nem valami hárpiát fogtam ki szobatársként. Kiderült, hogy van két öccse, akik ikrek, és a szülei egy étteremlánc tulajdonosai, amely hamarosan Nyugatra is továbbterjeszkedik. Továbbá divattervező szeretne lenni, és amolyan népszerű lánynak számít itt a Crosgave-ben. Ezt abból szűrtem le, hogy elmondta, ő a diákbizottság elnöke, egymást követő két évben is megválasztották bálkirálynőnek, és több fiú verseng a kegyeiért, mint nekem eddigi életem során együttvéve. 
- Szóval eljegyeztek. - állapította meg félig vidám, félig bánatos hangon miközben a kezemen virító gyémántot szemlélte.
– Úgy hallottam, hogy Dorian Connolly kifejezetten jóképű férfi. A legtöbben görög istenekhez, de legalábbis egy Armani modellhez hasonlítják. – folytatta gondolatmenetét, majd elengedte a kezemet és kíváncsiskodva kémelte arckifejezésemet. Mocorogtam egyet az ágyon ülve, arrébb tolva néhány ruhát, ami útban volt, majd visszabámultam Victorie-ra. Végül is így belegondolva Dorian valóban jóképű. Az a komoly mégis kisfiús arc, na meg a csokoládé-barna szemek, amelyekben az ember legszívesebben megmártózna.. Persze a jelleme hűvös, rendkívül távolságtartó és mindenképpen üzleties, mégis volt benne valami már az első találkozásunkkor, ami nem hagyott nyugodni. Mintha több lenne benne, én pedig egyre inkább úgy éreztem, hogy tudni akarom milyen is igazából.
 - Ami azt illeti, valóban jól néz ki. Sőt mi több. Tipikusan kékvérű a külseje, de nem azon a nagyzolós módon. Inkább a hűvös eleganciát képviseli, s képes elérni, hogy az összes női láb megremegjen a közelében. – tűnődtem el visszaidézve utolsó találkozásunkat.
 – Az egészben azonban az a legfurcsább hogy soha nem fejez ki semmiféle érzelmet az arca. Olyan, mint egy.. – kerestem a megfelelő szót, s Vic rögtön a segítségemre sietett. 
-…szobor? – kérdezte, mire mosolyogva bólintottam egyet. 
– Ha jól látom, mindezek ellenére tetszik neked. Bár azért én nem feledkeznék meg a mostohatestvérről sem. Tristan tipikusan azok közé a srácok közé tartozik, akik mindenkinek az esetei. Persze van, hogy kifejezetten bunkó, és eléggé zárkózott.. Tudod ő inkább csak az a nézni való fajta. – töprengett hangosan, s ezzel sikerült visszaidéznie a nem is olyan régi emlékeimet Róla. Volt igazság abban amit Victorie mondott, bár én nem nevezném Tristant zárkózottnak. Ő egyszerűen csak egy tapló. Egy jóképű, vonzó és a fejből kiverhetetlen tapintatlan tuskó. A további kérdésektől, és Tristan jellemének ecsetelésétől egy halk kopogás mentett meg. Az ajtó irányába sandítottam, majd Vic kérdő tekintetére, amely elárulta nekem, hogy ő nem várt vendéget, csakúgy ahogy én sem. Mivel ő lakott itt több ideje a helyemen maradtam, és végignéztem amint feláll, majd az ajtóhoz sétál. Mielőtt kezét a kilincsre tette volna, gyorsan megigazította amúgy is tökéletes frizuráját, és a tükörben ellenőrizte, hogy nem kenődött e el a sminkje. Az ismeretlen ezúttal már hangosabban és sürgetőbben dörömbölt, s Victorie végre teljesítette a feladatát. Kinyitotta az ajtót. A folyosón egy barna hajú, kissé alacsony lány ácsorgott, kezében egy nagy csomaggal.
 - Helena Westwoodnak csomagja jött. – szólalt meg kissé mogorva hangon. Látszott rajta hogy semmi kedve nem volt a futárlányt játszani. Vic figyelembe sem vette a lány mérgét, csak felvonta a szemöldökét és kikapta a dobozt az ismeretlen kezéből. 
 - Kösz Dorrit, máskor inkább ne te fáradj. Most pedig ha megbocsátasz.. – mondta közömbösen, majd bevágta az ajtót a tátott szájú Dorrit előtt. Mintha mi sem történt volna, visszajött és lehuppant mellém az ágyra.
 - Hoztak neked valamit. – mosolyodott el rejtélyesen és elém tolta a nekem címzett kartondobozt. Kíváncsian nyúltam a csomagolás után, amit gyorsan el is távolítottam az útból, majd a Victől kapott olló segítségével felvágtam a ragasztót. Mind a kettőnknek elakadt a lélegzete amint kiemeltem a doboz tartalmát.  - Uramisten, ez csodaszép! – nézte áhítattal Victorie a küldeményemet, s én sem éreztem másként. A világ legszebb ruháját tartottam a kezemben. 
– Nézd csak, van hozzá egy levél. – mutatott ekkor szobatársam a dobozba. Felemeltem az aprócska kártyát és elolvastam anya üzenetét. 

„ Drágám! Amint meghallottam, hogy Connolly-ék bált adnak, rögtön a ruhád jutott eszembe. Már régóta dolgoztam rajta, remélem, hogy megfelel az ízlésednek. Érezd jól magadat, és legyél kedves a vőlegényeddel! – Anya.”

 - Bál? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel, bár tudtam, hogy erre Vic sem tudja a választ. Engem nem tájékoztattak semmiféle ilyen eseményről. 





 Összeszorult gyomorral vágtam keresztül az aulán, bizonytalan lépteim vízhangot vertek az üres teremben. Többször is megálltam, hogy leellenőrizzem a külsőmet, s minduntalan ijedt tekintetemre leltem a tükörképemben. Úgy éreztem mintha a kivégzésemre sietnék, de igazából csak a vőlegényemmel készültem találkozni. Tegnap üzent nekem, egy levél formájában, amiben csak az időpontot és a helyszínt adta meg. 16:40, A Crosgave előtt. Az igazat megvallva, nagyon is féltem vele kettesben lenni. Az a rideg kifejezés az arcán, sosem sarkal arra, hogy beszélgetést kezdeményezzek, most pedig muszáj lesz, ha nem akarok úgy ülni mellette, mint egy némafilmszínész. Miért érzem úgy, hogy inkább találkoznék Tristan-el, a vőlegényem helyett? Mi félnivalóm van? Hiszen egy nap a férjem lesz. Igyekeztem higgadtságot erőltetni magamra, amint a főbejárat felé közeledtem. Elvégre nem kell semmitől sem tartanom. Dorian nem találkozna velem, ha nem akarna valamit mondani. Egyébként is kíváncsi voltam, hogy milyen, amikor nem munkában vagy egy estélyen van.
A Crosgave ajtaján kilépve, hűvös levegő kúszott be lenge kabátom alá, de nem ettől lettem libabőrös. Dorian a fekete BMW-jének támaszkodva várt rám, s amint megpillantott a szája széle megrándult. Mintha mosolyogni próbált volna, de csak egy grimaszra futotta tőle. Lopva végignéztem rajta, s csalódottan fedeztem fel, hogy a megszokott üzleti viselete van rajta. Fekete öltöny, kikeményített fehér ing, és nyakkenő. Kíváncsi lettem volna, hogy hogyan fest sima pólóban és farmerben. Lesétáltam a lépcsőn, és elé lépve félénken elmosolyodtam.
 - Sokat vártál rám? – kérdeztem megtörve a csendet, s igyekeztem magabiztosnak tűnni. Dorian egy pillanatig a szemembe nézett, mintha próbált volna mondani valamit a tekintetével, aztán szemeivel a hátam mögé fókuszált. Megfordultam s az erdő fái között, ismerős alakot véltem felfedezni. Felismertem a kék szemeket, a karakteres arcot és az erős karokat. Tristan állt ott kettőnket nézve, de leginkább mostohabátyját.
 - Szállj be az autóba Helena! – parancsolt rám Dorian ellentmondást nem tűrő hangon, én pedig nyomban engedelmeskedtem neki. Azt gondoltam, hogy Tristan nem nagyon szimpatizál Dorian-el, de hogy ez fordítva is igaz lenne? Mintha az utálat sütött volna mind a kettejük szeméből. Megrémítettek. Mi miatt lettek ellenségek? Vagy már a kezdetektől fogva, ilyen volt a kapcsolatuk? A további gondolkodást későbbre halasztottam, mert Dorian beszállt mellém az autóba és rátaposott a gázpedálra. Úgy tűnt, hogy minél hamarabb el akarja hagyni az iskolát, és annak környékét. Az autó légtere hűvössé vált, kirázott a hideg, s gyomrom öklömnyi méretűre zsugorodott. Hamarosan az erdő sűrű fái között faltuk a kilométereket, s nekem egyelőre arról sem volt tudomásom, hogy merre tartunk. A szívem vadul kalapált a mellkasomban, s akaratlanul is a jövőnkre gondoltam. Mindig így fog velem viselkedni? Ridegen, nem szólva egy szót sem hozzám? Nem akartam ezt az életet vele, az ujjamon levő gyűrű csak egy púp volt a hátamon. Nem akartam ezt a házasságot!
 - Megszólalnál már végre? Mi volt ez az egész? Hova megyünk? Na és mi lesz ez a bál, amiről senki nem szólt nekem? – fakadtam ki hirtelen, s mielőtt megállíthattam volna magamat, már sértődött hangnemben kértem számon vőlegényemet. Bizonyára meglepte az, hogy egyáltalán felemeltem a hangomat vele szemben, szája sarka újra megrándult, de ezúttal a méregtől. Talán nem kellett volna ennyire kiakadnom, de képtelen voltam tartani a számat.
- Semmi közöd hozzá. – válaszolta az óvodások szintjének megfelelő hanglejtéssel, és ezzel rádöbbentett, hogy a rideg, mimikátlan arc mögött egy érző férfi lapul. – Pontosan a bálról akartam veled beszélni. Minden rokonunk és családtagunk ott lesz, hogy lássák a menyasszonyomat. – a szeme sarkából rám pillantott, amikor a menyasszonyom szót mondta. Egyáltalán nem tűnt úgy, mint egy boldog vőlegény. Sokkal inkább úgy festett, mint akit szintén belekényszerítettek ebbe az egészbe. Ettől pedig megint csak kezdtem dühbe gurulni. De inkább nem szóltam egy rossz szót sem, hanem csak elfordultam tőle és kifelé bámultam az ablakon. Azon gondolkodtam vajon beleszeretünk e, egymásba? Vagy örökké tartjuk a távolságot? A következő pillanatban egy hangos robbanás rázta meg az autót, majd a motorháztetőből füst tört elő. Pár másodperccel később a motor magától leállt.
 - Mi a fene történt? – kérdeztem s kikapcsoltam a biztonsági övemet, majd Doriant követve kiszálltam az autóból. Nem értek ezekhez a dolgokhoz, tehát fogalmam sem volt róla hogy mi hibásodott meg. Dorian felnyitotta a motorháztetőt, matatott néhány percig majd felpillantott és bosszúsan rázta a fejét.
 - A motor elromlott. Nem fogjuk tudni az autót beindítani. – elővette a telefonját a zsebéből, de tudtam, hogy mindhiába. – Nincs térerő. – jelentette ki és visszacsúsztatta telefonját a zsebébe.
- Nagyon messze vagyunk a Crosgave-től, és a legközelebbi város is kilométerekre van. – sóhajtottam tehetetlenül, neki támaszkodva a kocsinak. Miért pont velünk történik ez meg? Talán órákig egymásra leszünk utalva, s Dorian hűvössége még a téli hidegeknél is jobban áradt felém. Megváltozik e majd ez valaha?


folyt. köv..

6 megjegyzés:

  1. Kedves Isolde!

    Örömmel száguldottam végig a sorokat, amint megláttam, hogy hoztál új fejezetet. Valóban mozgalmas fejezet volt, és Victoire személyében örülök, hogy jó barátnőt talált magának Helena. Kíváncsi vagyok, hogy vajon ez a lány többet tud-e az erődben történő dolgokról, mint azt mutatja. Főhősnőnk gondolatait, érzéseit teljesen jól átadtak, meg tudtam érteni, hogy miért összezavarodott Tristan maitt vagy éppen bizonytalan Doriant illetően. Az utolsó néhány bekezdés azonban röstellve ismerem be, hogy nem annyira az én szám ízének való volt. Nem éreztem valósághűen a kocsi hirtelen lefulladását, és az utolsó két mondatot nagyon durvának éreztem. Ennyire azért nem vesztek össze, és nem utálhatta meg máris, hogy ilyen gondolatai legyenek! Abban azonban legalább biztos lehetek, hogy ha a gondolatai ilyenek is, nem fog semmi hasonlót tenni, és reménykedem benne, hogy Dorian sem. Abban azonban reménykedem, hogy így esélyük nyílik jobban, közelebbről megismerni egymást, és talán egy kicsit meg is nyílik a hűvös férfi. Öszeségében a fejezet nagyon tetszett, nem is beszélve arról a Holland-Benes gifről! Kíváncsian várom máris a folytatást!

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Fantasy Girl!
      Örömmel konstatáltam hogy megjött az első kommentár, ráadásul a te billentyűid által. :D Nagyon köszönöm a dicsérő szavakat. Bevallom őszintén nem vagyok büszke erre a fejezetre, nekem nem tetszik annyira, de jó érzéssel tölt el hogy neked bejött. Az utolsó bejegyzéseknél amit nem találtál hitelesnek...nos csak annyit mondok hogy benne van valakinek a keze a dologban. A rész végén levő utolsó mondatok valóban nem illettek bele, így azokat át is írtam. Köszönöm az észrevételt. :)
      Örülök hogy építő kritikát kaphattam tőled, s remélem hogy továbbra is kitartó olvasóm leszel.
      Ölel, Isolde

      Törlés
  2. Drága Isolde!
    Sajnálom, hogy csak ilyen későn érkeztem meg, a Bloglovin' nem jelezte, hogy új részt tettél fel, plusz egész héten tanultam és még pihenni is alig volt időm. Nagyon tetszett a rész, tényleg kezdenek beindulni az események, aminek kimondottan örülök. Jó végre valami ehhez hasonló, eredeti történetet olvasni és nem a sablonosságot, ami a blogger-világot jellemzi mostanában.
    Kíváncsi vagyok, Dorian és a testvére miért ilyen ellenségesek egymással szemben és hogy Dorian mit érezhet a házassággal kapcsolatban. Tényleg ennyire boldogtalan lenne tőle? Vagy ez is csak egy maszk amit magára erőltetett az érzései leplezése miatt? Vajon mi lehet az az izgalmas csillogás a megjelenésében, ami ennyire titokzatossá és már-már vonzóvá teszi? Képesek lennének valaha egymásba szeretni Helenával? Annyi, de annyi kérdésem van.
    Remélem hamar hozod a folytatást, mert imádom és már nagyon érdekel mit hozol ki belőle.
    Sajnos elsejétől, meghatározatlan ideig nem leszek net közelben, de ha addig több rész is felkerül, akkor mindegyikhez írok, ezt megígérhetem.
    Milyen lett a bizonyítványod? Kitartást a továbbiakhoz és csak így tovább <33
    Millio puszi Xx szerecsendio
    ui.: olvastam Fantasy Girl véleményét, bár szerintem egy ilyen történetben még a lerobbanás is szóba jöhet, remélem így közelebb kerülnek egymáshoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendio!
      Semmi gond, én is nagyon szétszórt vagyok mostanában, és van hogy megkésve olvasom el az új fejezeteket. Örülök hogy időt szakítottál rám, írtál megjegyzést, és hogy tetszett is a rész. Megtisztelsz azzal hogy eredetinek titulálod a regénykezdeményt, nagyon jól esik ez nekem. Az ellenségeskedés miértjére választ fogsz kapni, bár szép lassan lesz csak csepegtetve az információ, hogy a végén még nagyobbat robbanjon minden. A házasság. Nos, egyenlőre semelyik fél sem rajong az ötletért, úgy tűnik hogy mind a ketten kötelességből csinálják. Ki tudja mi lesz a végén.
      A kérdéseidre nem adhatok választ, mert azzal lelőném a poént. De ígérem hogy igyekszem minden egyes fejezetből a maximumot kihozni. Sietek a következő résszel, és örülök ha majd tudsz időt szakítani a blogomra. :)
      A bizim nem lett a legfényesebb, van mit javítanom de a borzalmasság fogalmától is távol áll. Na és neked?
      köszönök mindent;
      ölelések, Isolde

      Törlés
  3. Drága Isolde!

    Örülök, hogy Helena barátnőre talált Victorieban, talán ő is tud Helena körül történő dolgokról, vagy csak az érzelmi támaszt fogja neki nyújtani. Nem tudom, mindenesetre alig várom, hogy kiderüljön. Izgatottan várom a következő részt, főleg, hogy Dorian és Helena most kettesben maradtak. Remélhetőleg Dorian maszkja idővel lehull az arcáról, de azért nem kell elsietni!;)

    Puszil,
    Dorothy L.

    VálaszTörlés
  4. Drága Isolde!

    Sok-sok késéssel, de végül megérkeztem, és ha nem gond, el is mondanám szerény kis véleményemet is. Helena karaktere erős, mégis bizonytalan, csak úgy mint Tristan-é, talán ebből is látszik közöttük egy ilyen taszítás. Taszítás, mely tulajdonképpen leplezi a köztük lévő vonzást. Ennek egyik oka a kiismerhetetlen Dorian, akit az étcsokihoz tudnék hasonlítani, magam sem tudom miért. Bonyolult háromszög, melyet a hatalom és a pénz irányít. Azonban mégis egyre inkább belekevered az érzelmeket, mi pedig izgatottan várjuk, hogy mi lesz ennek a vége, hisz fejünkben rengeteg kérdés fogalmazódott meg. Ebben az egészben még Victorie-nek is lesz szerepe, úgy érzem, Ő nagyban képes lesz befolyásolni Helena-t, nem tudom még pontosan. De éppen ettől lesz izgalmas az ördögi játék, melynek már izgatottan várom a folytatását!

    Puszi és ölelés: Madison G. Wyla

    VálaszTörlés